| A rallytúrások Ózdon ébrednek |
| Írta: Marosréti Ervin |
| 2009. március 31. kedd, 12:51 |
|
Ebben bízik dr. Ádám Antal főszervező is, hiszen a sátai és a királdi pályák rendkívül kedveltek mind versenyzők, mind pedig a nézők körében. Annyi változás történt a programban, hogy ezúttal nem lesz körgyors és az irányon is változtattak a rendezők. Mégpedig azért, hogy ne váljon unalmassá és megszokottá a viadal. - Mi sem tudjuk, hogy szerencsés vagy sem az, hogy nálunk indul az idei sorozat – mondta dr. Ádám Antal, főszervező. – Tavaly és két évvel ezelőtt egy internetes szavazás során a mi futamunkat választották az év versenyének. A jó visszajelzések köteleznek minket, ezért az elvárásoknak ezúttal is szeretnénk megfelelni. Létszámban nem gond, talán a H3-as kategória lehet egy picit szegénykés. Ebben az osztályban szerepelhetnek az MNASZ licenc-el rendelkező párosok. Hátrány lehet, hogy közvetlenül a Rally I-es egri verseny után egy héttel látogat hozzánk a mezőny, ugyanakkor hallani lehet olyan híreket is, hogy a válság miatt többen a rövidebb és ezáltal olcsóbb versenyhétvégét választják. Optimisták vagyunk, és gőzerővel készülünk a jövő hét végi száguldásra. A hagyományoknak megfelelően az adminisztratív és a technikai átvételekkel kezdődik az ózdi száguldás a jövő hét végén. Előbbit a Holdfény Rendezvényházban, utóbbit pedig a verseny főtámogatójának telephelyén, vagyis a Suzuki-Kaisernél tartják meg szombaton délelőtt. Az érdeklődők, a kíváncsiskodók már itt megtekinthetik a benevezett autókat, valamint a versenyzőkkel is elbeszélgethetnek. A program látványos(abb) része szombaton délután a stadionban a prológgal indul, ahol valamennyi résztvevő megmutatja a tudását a 400 méteres salakpályán, a hagyományos körversenyen. - Tavaly elég nagy dagonyázás volt, de most kisebb felújítást hajtottunk végre a salakon és takarófóliával is készültünk – folytatta dr. Ádám Antal. - Úgyhogy mindenre felkészültünk, látványban pedig nem lesz hiány. Az RTE versenyzőit elsősorban azért szeretik a nézők, mert bátrak, elszántak és látványosan autóznak. Az biztos, hogy ez Ózdon sem lesz másképp. Talán abból a szempontból is szerencsések vagyunk, hogy a háromnapos Húsvéti hétvégére esik a viadal, így vasárnap még nem szükséges rohanni senkinek azért, mert másnap dolgozni kell mennie. A gyorsaságik ezúttal is tartogatnak meglepetéseket a jövő hét végén. A pályák adottak, de a lehetőségeken belül dr. Ádám Antal és szervezőcsapata igyekszik mindig érdekességet csempészni a mért szakaszokba. - Most nem csináljuk az egyébként kedvező fogadtatásra talált Királdi körgyorsaságit, mert nem akarjuk, hogy unalmassá váljon. Lassan most már mindenki kívülről tudta a kanyarokat, a rallynak pedig pont az a lényege, hogy újdonságokat kínáljon. Idén a Sáta vége táblától lesz a rajt, majd Ózdot a várkonyi elágazásnál érintve a kiskapudi tetőnél, a vasúti átjáró előtt ér véget az első, majd tíz kilométeres etap. Néhány száz méter után ismét a rajtban lesznek a párosok. A Béke-forrás és a „tökszögi elágazás” után Borsodbótán keresztül Sajómercse előtt zárul a gyors. Nagyon remélem, hogy ezek az újítások mindenkinek elnyerik a tetszését és a ralisport kedvelői Ózdon és a környező falukban ismét jól szórakoznak majd. A VII. Suzuki-Kaiser Ózd Rally programja Április 11. (szombat) 8.00 - Adminisztratív átvételek (Holdfény Rendezvényház) 8.30 – Technikai átvételek (Suzuki Kaiser) 16.00 – Prológ a stadionban Április 12. (vasárnap) – Gyorsasági szakaszok, rajt 7.00: GY/1, GY/3, GY/5 – Sáta-Ózd-Kiskapudi Tető GY/2, GY/4, GY/6 – Kiskapudi Tető-Borsodbóta-Sajómercse A verseny össztávja: 216 km, ebből gyorsasági szakasz 60 km. |
















A korábbi esztendőkben rendre az évad második versenye volt a hazai rallytúra bajnokságban az ózdi központú futam. Idén némileg átszervezték a menetrendet, így április 11-én és 12-én szezonnyitóvá „avanzsált” elő a VII. Suzuki-Kaiser Ózd Rali. A nevezési zárlat csak most hétvégén lesz, ezért az indulók száma még egyáltalán nem végleges. Mindenesetre a tapasztalatok azt mondatják, hogy 130 versenyautóval nyugodtan lehet számolni Húsvét hétvégéjén.